Ezen a héten Krisztina kérését teljesítettem, aki a Játéktár tagjaként olyan állatos kártyákat kért, amelyeket különböző szempontok szerint lehet csoportosítani.

Ez a játék kicsit kapcsolódik a Föld napjához is, hiszen nagyon sokféle állat szerepel benne.

 

 

Ha minden állatos oldalt kétszer kinyomtatsz, akkor könnyen készíthetsz belőle memóriajátékot.

Ebben az esetben ügyelj arra, hogy olyan vastagabb lapra nyomtasd (például műszaki rajzlap), amelyen nem látszanak át a képek. Hiszen a memóriajátékot lefelé fordított kártyákkal kell játszani.

 

 

Érdemes laminálni is az oldalakat, mert így sokkal tartósabb lesz a játék. Én azért nem tettem meg, mert fényképezés közben nagyon csillog 🙂 .

 

Csoportosítás tulajdonságok szerint

 

Többféle tulajdonság szerint tudod csoportosítani az állatokat. Mindegyikhez találsz egy “alaplapot”, amelyre a kivágott kártyákat helyezhetitek.

 

Például: válogassátok ki azokat az állatokat, amelyeknek csőre van:

 

 

Felhasználhatjátok a játékhoz a háziállatos képeket is, amelyeket ebben a bejegyzésben találtok, hiszen a háziállatok között is több csőrös állat van (kacsa, liba, tyúk, kakas). A mérete ugyanekkora, illeni fog az alaplapra.

 

Itt láthatod például az uszonyos állatokat:

 

 

Az alábbi tulajdonságokhoz találsz csoportosítási lehetőséget:

  • csőre van,
  • karma van,
  • tojással szaporodik,
  • szőre van,
  • uszonya van,
  • pikkelye van,
  • tolla van

 

 

 

Csoportosítás lábak száma szerint

 

Találsz alaplapokat a lábak száma szerinti csoportosításhoz is. Mivel többen is szoktátok kérni az 1-2. osztályosoknak szóló játékokat, számjegyekkel és pöttyökkel is kinyomtathatod az oldalakat.

 

 

Válogathattok 0, 2, 4, 6 és 8 láb szerint az állatok közül.

Játszhattok úgy is, hogy te helyezed el a képeket, és beteszel közéjük egy “kakukktojást”. Vajon itt melyik az az állat, amelyiknek nem négy lába van?

 

 

 

Csoportosítás élőhelyek szerint

 

Élőhelyek szerint is csoportosíthatjátok az állatokat. Ehhez megtaláljátok a

  • vízben,
  • erdőben,
  • ház körül,
  • Afrikában,
  • sarkvidéken

élő állatokhoz tartozó alaplapokat. Van még egy felhős kép is, amely utalhat a repülni tudó állatokra.

 

 

 

Állatok

 

Nézd meg, milyen állat képeket tudsz letölteni a játékhoz:

 

 

Ezeken kívül fel tudod használni a háziállatos képeket, a gólyás játék képeit, vagy ha neked megvan, akkor a “Madarak-, Bogarak-, Vízi világ játékcsomagok” memóriajátékhoz készült képeit is, mivel ezek mérete pontosan illeni fog az alaplapokra.

Ha esetleg még valamit hiányolsz, írj nyugodtan, szívesen elkészítem!

Szeretnéd letölteni és használni az itt látott tartalmat? Csatlakozz hozzánk!