Az újévi hagyományok közül talán az egyik legismertebb a jóslás, amit régen gombócfőzés és ólomöntés során gyakoroltak a lányok. A gombócba rejtett férfinevek és a forró vízbe öntött ólom formájából próbáltak rájönni, ki lesz a jövendőbelijük, vagy mi fog velük történni a következő évben.
Talán a ti családotokban is emlékeznek még a nagyszülők, dédszülők hasonló szokásokra, amiről egy-egy családi találkozó során is elbeszélgethettek.
Elővehettek azonban újfajta játékokat is, amelyek kicsit segíthetik a jövőbe tekintést. Ehhez készítettem most két újévi játékot.
Újévi jóslatok
Korábban a finommotorika fejlesztő játékgyűjteményben már találkozhattál a csikicsuki játékkal, amit egy egyszerű papírlapból lehet meghajtogatni.
Ennek újévi változatát készítettem most el, amelyben különböző dolgokra vonatkozóan kaphattok jóslatokat.
Így játszhattok vele
Tegyetek fel különböző kérdéseket az új évre vonatkozóan! Bármire gondolhattok, amit meg szeretnétek tudni. A kérdések olyanok legyenek, amelyekre igennel, vagy nemmel lehet válaszolni. Például:
- Elmegyünk idén nyaralni?
- Megkapom szülinapomra a biciklit?
- Lesz ebben az évben egy kiskutyánk?
- Magasabbra növök idén, mint a testvérem?
- Kevesebbet fogunk veszekedni, mint tavaly?
Aki feltette a kérdést, mondjon is mellé egy számot. A jósló játékosnak a csikicsukit annyiszor kell kinyitnia és becsuknia, amilyen számot mondott a kérdést feltevő játékos. Ezután a belsejében látható képek közül választhat egyet a kérdező. A kis képet kinyitva meg is kapjuk a választ a kérdésünkre 🙂 .
A tartalom többi része a Játéktár tagok számára érhető el. A Játéktár tagságot itt tudod megvásárolni.