Oldal kiválasztása

A Játékos január 4. hetében a testrészekkel ismerkedhettek meg.  Ehhez kapcsolódva készítsd el az alábbi Bingo játékot!

Miután a testséma fejlesztő játékötletek során tükör előtti játékok, mozgás, érzékelő játékok segítségével megismertétek a különböző testrészeiteket, a Bingo játék segíteni fog abban, hogy azokat újra megnevezzétek és a saját testeteken meg is mutassátok. Így az ismeretek még jobban rögzülnek majd, miközben egy jót játszotok közösen!

Az oldalakat nyomtasd ki (ha tudod, lamináld, mert így sokáig tartós marad a játék). Szükségetek lesz még színes korongokra, vagy gombokra, babszemekre (de megteszi pár építőkocka is). Jó, ha legalább hárman játszotok, mert így lesz egy játékvezető.

A játékvezető rámutat egy testrészére saját magán – a játékosok feladata pedig, hogy az adott testrészt megnevezzék, aztán megkeressék a lapjukon és letakarják egy koronggal.

Az lesz a győztes, akinek először lesz három korongja egymás mellett, vagy alatt. Életkortól függően játszhattok úgy is, hogy az átlósan kialakított sor is érvényes.

 

 

Ha ketten játszotok, az egyik oldal képeit vágd ki és összekeverve, lefordítva tedd az asztalra. Felváltva húzzatok a kártyákból és felfordítva tegyétek középre. A feladat ugyanaz: meg kell keresni az adott testrészt a játéklapon és letakarni egy koronggal.

Ezekből az oldalakból memóriajátékot is készíthettek, ha szétvágjátok a képeket. A memóriajátékhoz összesen 18 kártyátok lesz: minden testrészből kettő.

Memóriajáték szabálya: fordítsátok lefelé az összes kártyát. Felváltva húzzatok fel két kártyát és nézzétek meg, hogy egyforma-e. Ha nem, akkor fordítsátok vissza. Ha két egyforma testrész van rajta, akkor tegyétek magatok elé.

A kártyák felhúzásakor mondjátok is el, hogy mit láttok rajta (pl: “Egy orr és egy has – ez nem pár.”  “Két kar – ez pár.”)

Ha kisebbekkel játszotok, lehet három kártyát is felfordítani egyszerre, így könnyebb a játék.

 

A tartalom többi része a Játéktár tagok számára érhető el. A Játéktár tagságot itt tudod megvásárolni.