Oldal kiválasztása

Egyik kedves olvasóm, Zsuzsa kérésére készítettem el Bús Ilona: A Húsvéti Tojás c. meséhez tartozó bábokat. Ha szeretnéd a gyerekeket meglepni Húsvétkor egy kedves mesével, amit saját magad bábozol el, akkor nézd meg az alábbi kis leírást és a szereplőket!

A bábokat nagyon könnyen el tudod készíteni, ugyanis csak ki kell nyomtatnod hozzá az oldalakat. Ha úgy gondolod, hogy nagy igénybevételnek lesznek kitéve, akkor érdemes laminálni is nyomtatás után, és ezután kivágni a szereplőket. Ha csak időnként fogod elővenni, akkor megfelelő lehet a műszaki rajzlapra való nyomtatás is – ez elegendő tartást ad a báboknak.

Ehhez a meséhez azt találtam ki, hogy egy papírdobozt használok háttérnek. Egyszerű barna csomagolópapírba csomagoltam, és a két-két hosszanti oldalára különböző hátteret ragasztottam.

Ez azért is jó megoldás, mert a doboz tetejére el lehet helyezni például a napocskát, vagy – mint a későbbiekben látni fogod – a kismadarakat is. Persze, ez csak egy ötlet. Akár egy nagyobb kartonlap is megteszi háttérnek, de el is hagyhatod.

 

 

A szereplőket szokás szerint papírgurigára ragasztottam, hogy meg tudjanak állni. Azért is szeretem ezt a módszert, mert később a gyerekek könnyedén tudnak bármit játszani a bábokkal, ide-oda rakosgathatják őket az asztalon, szőnyegen.

A szegény- és a gazdag asszony A/4 méretűek, így ehhez hosszabb papírguriga szükséges (például papírtörlőé). Ha nincs, akkor egyszerűen készíthetsz egy gurigát maradék kartonból összetekerve.

 

Kezdődjön hát a mese 🙂 !

 

Bús Ilona: A Húsvéti Tojás

 

Valamikor nagyon régen egymás tőszomszédságában lakott egy nagyon szegény és egy nagyon gazdag asszony. Húsvét előtt a nagyon gazdag konyhájában sült a rétes, kelt a fánk. A sok jó illat csak úgy áradt a szegény udvarába; ott játszottak a a gyerekei. 

(Ő itt a gazdag asszony, amint készíti a finomságokat.)

 

 

Egyszerre csak a legidősebb, a hatéves Rozika így szólt:

– Édesanyám! Minálunk miért nem sül valami a kemencében?

– Nincsen tojásom, amivel kalácsot vagy fánkot süthetnék.

– Kérek én a szomszédban, van ott annyi kacsa, liba, tyúk, hogy ellepik az udvart, tojnak azok eleget. – mondta a kislány.

– Vigyázz, még rád uszítják a kutyát és megharap…! – intette az anyja, de Rozika nem ijedt meg a harapós kutyától és kiskosarával átment a szomszédba.

 

A kutyus (aki egyébként egyáltalán nem mérges), a dobozra ragasztva látható, a tyúkokkal, kacsával, libával együtt.

 

 

Alig lépett az udvarba, már messziről rákiáltottt a gazdag asszony:

– Mit akarsz itt?

Rozika illedelmesen köszönt és így szólt: – Csak pár tojást szeretnék kérni, hogy édesanyám kalácsot süthessen az ünnepre.

– To-já-ááá-st!? –húzta a szót a gazdag – drága kukoricán, árpán neveltem a tyúkjaimat, nem osztogatom én a tojást senkinek se, magamnak kell mind! Menj a rétre, kérj a madaraktól, azok talán adnak…! – szólt és becsapta a gyerek orra előtt az ajtót.

 

 

Rozika egy percig szótlanul állt, majd hirtelen felvidulva a rétre futott.

Virágillat, madárcsicsergés fogadta a kislányt. A nap melegen simogatta arcocskáját, színes pillangók röppentek elé, a tavaszi szellő, a futó felhő, valamennyien mintha csak kérdezték volna. „ Mit kívánsz, Rozika?” A kislány megérezte a szíves fogadtatást és lelkendezve mondta.

 

 

– Kedves madárkák, ünnepre készülődünk, sok testvérem van, de egy csepp kalácsot sem tud sütni édesanyám, mert egyetlen tojásunk sincsen. Kértem a gazdag szomszédasszonytól, de az nem adott, hozzátok jöttem hát. Kérlek szépen benneteket, adjatok nekünk pár tojást! – Kosárkáját egy bokor alá tette. – Holnap érte jövök, jó? – kérdezte kedvesen és hazaszaladt.

A kismadarakat egy-egy kupakra ragasztottam fel gyurmaragasztóval. Így könnyedén elhelyezheted őket a doboz tetején.

 

 

A madarak összedugták a fejüket. – Csip-csip-csip-csirip-csipogta egy pacsirta – hallottátok, mit kért a kislány?

– Csip-csip-csip, hallottuk és adunk, adunk…Egyszerre nagy sürgés-forgás keletkezett a réten, a madárkák szárnya libbent-lobbant, a kosárkára telepedtek és potty!…egy-egy tojást ejtettek bele.

 

 

 

A nap kacagott örömében, amikor ezt látta, és fényes sugarával megfestett egy kis tojást. Most már volt a kosárban egy aranytojás is. Ekkor ért oda nyuszika.

– Mak-mak-mak, mi van itt?

– Nézz csak a kosárba, te kis csacska –figyelmeztette egy kék harangvirág. A nyuszi elámult:

– Ó, de sok szép tojás! Fessük színesre őket! Gyertek! – szólt a virágoknak, és már jött is a sárga kankalin, a lila kökörcsin meg a tűzpiros pipacs. Alkonyatkor a kis kosár sok-sok színes tojással volt tele. Meglátta ezt a hold.

– No, most hadd fessek egyet én is ezüstre! –és fényét egy kis tojásra festette.

 

 

Rozika reggel kiszaladt a rétre. Ó, milyen boldogan nevetett, amikor a sok színes tojást meglátta a kosárban és mellette őrzőként egy tapsifüles nyuszikát! Csodálkozva nézett rá:

– Talán te festetted?

– Mak-mak-mak, igen, de a tojásokat ők adták – és a röpködő madarakra mutatott.

– Tudom, tudom! –nevetett Rozika és köszönetet mondott a madaraknak, a rét virágainak és a napnak. Hazaszaladt a sok színes tojással, de mivel akadt köztük néhány fehér is, édesanyja kalácsot sütött belőlük. Nagy lett a kalács, és a sok gyerek úgy jóllakott vele, mint a duda…

Azóta minden esztendőben tavasszal nagy sürgés-forgás van a réten: a sok nyuszi festi a tojásokat. Úgy, ahogy elmondtam ebben a mesében.

 

 

A tartalom többi része a Játéktár tagok számára érhető el. A Játéktár tagságot itt tudod megvásárolni.