Nyáron gyakran találkozhatunk méhekkel a nyíló virágok közelében. A gyerekek (és a felnőttek is) sokszor félnek kicsit a méhektől, főleg ha vannak már fájdalmas tapasztalataik egy-egy méhcsípésről.
Hogy ezt a félelmet eloszlassuk, érdemes kicsit közelebbről is megismerni a méheket és azt is, hogy milyen fontos munkát végeznek. Itt olvashatsz bővebben arról, hogyan is mesélhetsz az ovis gyerekeknek a méhekről.
A kedves méhecskés versek és mesék szintén segíthetnek abban, hogy barátságosabban tekintsünk rájuk.
Ha pedig néhány méhecskés játékot is elkészítünk a gyerekeknek, visszatérő vendégeink lehetnek a játékpolcon is ezek a szorgos kis lények. Nézd meg, milyen méhecskés játékokat készíthetsz a gyerekeknek!
Méhecskés számláló
Ha korábban megfigyeltétek a méheket, láttátok ahogyan virágról virágra szállnak. Ebben a játékban mindegyik méhecske arra a virágra repül, amelyiknek ugyanannyi levele van, mint amilyen szám a méhecskén látható.
Ezt a játékot csak számjegyekkel tudtam elkészíteni, mivel a méhecskék elég kis méretűek. Ha a te gyerkőcöd még nem ismeri a számjegyeket, akkor kérd meg, hogy számlálja meg a virágok leveleit és mutasd meg neki, hogy melyik számjegyes méhecske illik hozzá. Ha mindegyik kis méh megtalálta a helyét, menjetek végig még egyszer a számsorozaton úgy, hogy közösen rámutattok a virágokra. Ha kedvetek van, akár visszafelé (csökkenő sorrendben) is végighaladhattok a virágokon.
Kaptár kereső játék
A kis méhek a nektár gyűjtés után keresik a saját kaptárjukat. Ahhoz, hogy a megfelelő kaptárba repüljenek be, meg kell figyelned a szárnyukon látható kis jelet. Az a kaptár az otthonuk, amelynek bejárata ugyanolyan formájú.
Nyomtatás után mindkét oldalt érdemes laminálni, így sokkal tartósabb marad a játék. A kis méheket vágd körbe, majd keressétek meg mindegyiknek az otthonát. Közben mondjátok is el, milyen formákat láttok! Játék közben mesélhetsz arról is, hogy a méhek nagyszerűen tudnak tájékozódni és mindig hazatalálnak. Ebben a Nap is segítségükre van.
Mennyi méh van a kasban?
Vajon hány méhecske lakik egy méhkasban? A valóságban nyáron akár 100.000 méh is lehet egy kaptárban. Ebben a játékban viszont annyi lakója lesz a méhkasnak, amennyit a számpöttyös kártya mutat.
A pöttyös kártyát elhelyezheted te is a lapon, de játszhattok úgy is, hogy tapsolsz valamennyit, és a gyermeked feladata lesz, hogy ez alapján kiválassza a számpöttyös kártyát. Ehhez nagyon figyelnie kell a taps hangjára (hallási figyelem).
A számpöttyös kártyának megfelelően ugyanannyi méhecskét kell elhelyeznie a lapon. Ezen kívül bármi mást is felhasználhattok a játékhoz, hiszen minél többféle dologból alkotjátok meg ugyanazt a mennyiséget, annál jobban fog rögzülni. Például:
- mutassatok hármat az ujjaitokon,
- gyurmázzatok a lapra három gyurmagombócot,
- helyezzetek el három pálcikát, vagy gyufaszálat,
- tegyetek ki három gombot,
- dobbantsatok/koppintsatok hármat,
- találjatok ki háromféle méhecske nevet (zimi, zumi, zümi)…stb.
Összeadás
Nagyobb mennyiségeknél két pöttyös kártyát is elhelyezhettek és ennek megfelelően válogathatjátok ki a méhecskéket is. Ahogyan a lenti képen is láthatod, lehetnek például jobbra- és balra repülő méhecskék, különböző színű pálcikák, vagy gyurmagombócok is. Ez a játék még első osztályosoknak is hasznos lehet!
Mennyit látsz belőle?
Vajon mennyit sikerül megszámlálni a gyerekeknek a különböző képekből? A lap jobb oldalán húzhatnak az egyes ábrák mellé ugyanannyi vonalat, vagy rajzolhatnak pöttyöket, számjegyeket is.
Méhecskés fejdísz
A méhecskés fejdísszel a gyerekek egyszerűen változhatnak méhecskévé – találsz belőle színezhető és színesen nyomtatható változatot is.
Méhecskés szülinap
Ha egy méhecskés szülinapot rendeznétek, találtok hozzá meghívót, sütibe szúrható díszeket és szülinapi füzért is.
A tartalom többi része a Játéktár tagok számára érhető el. A Játéktár tagságot itt tudod megvásárolni.