Oldal kiválasztása

Az ujjnyomdázás az egyik legegyszerűbb kreatív ötlet, amit általában nagyon kedvelnek a gyerekek. Bár természetesen egy kis maszatolással, és festékfoltokkal is együtt jár, mégis jó szívvel ajánlom, hogy próbáld ki a gyermekeddel! Ebben a bejegyzésben kreatív tavaszi és húsvéti sablonokat is találsz hozzá.

 

Mire jó az ujjnyomda?

 

Az ujjal való nyomdázásnak többféle hasznos hatása is van.

  • 2-4 évesek számára különösen jó módszer a szabad alkotáshoz, festéshez, hiszen ők még nem igazán tudják megfelelően fogni és használni az ecsetet, inkább csak nagyobb felületet tudnak befesteni vele. Az ujjal, tenyérrel való nyomdázás számukra is lehetővé teszi, hogy érdekes, színes képeket alkossanak egyszerűen.
  • Mivel az ujjakkal nyomdázunk, ez nagyon jó alkalom arra, hogy elmondjuk, melyik ujjunkat hogy hívják – ez pedig egy fontos ismeret a testséma kialakulás folyamatában. Megfigyelhetjük, melyik ujjunk a leghosszabb, legrövidebb, és azt is, hogyan helyezkednek el egymás mellett. Általában a mutatóujj lesz a legalkalmasabb arra, hogy a gyerekek nyomdázzanak vele, de bátran kipróbálhatják azt is, hogy a többi ujjuk milyen nyomot hagy.
  • A gyerekek kipróbálhatják azt is, hogy melyik kezük az ügyesebb – kisóvodás korban gyakran még nem alakult ki a biztos kézdominancia. Lehet, hogy mindkét kezükkel próbálkoznak majd.
  • A nyomdázás során természetesen előkerülnek a színek nevei. Próbálkozhattok különböző árnyalatok létrehozásával is.
  • Fontos képesség az ujjnyomdázás során a mozdulat megállítása. 3-4 éveseknek is még egy tanulnivaló dolog, hogy a festékbe mártott ujjal lehet maszatolni (ilyenkor ide-oda mozgatjuk az ujjunkat), és lehet nyomdázni (ebben az esetben megállítjuk a mozdulatot). Általában egy kis gyakorlás szükséges még ehhez, ezért érdemes egy nagy csomagolópapíron kezdeni az alkotást amíg begyakorolják a gyerekek a nyomdázás mozdulatát.
  • Amikor kész sablonokat használtok a nyomdázáshoz, a gyerekeknek meg kell figyelniük, hogy a papíron pontosan hová is kell nyomni az ujjukat. Ilyenkor a szem-kéz koordináció, a figyelem és a téri tájékozódás is fejlődik.
  • A nyuszi sablonoknál kipróbálhatjátok azt is, hogy a kivágott sablont a lapra helyezve a körvonal mentén nyomdáztok. Ebben az esetben az alakészlelés fejlődik.
  • Természetesen a sablonokat saját fantáziájuk szerint használhatják és ki is egészíthetik bármilyen általuk elképzelt dologgal. Valószínűleg ha belejönnek az alkotásba, számos ötletük lesz még, amit megjeleníthetnek a lapon.

 

A lenti képen egy picit közelebbről is láthatod, mit is jelent az ujjnyomdázós sablon: a madárkák szárnya és csőre (egy kivétellel), illetve a pillangók teste a kinyomtatott lapon szerepel, ezeket kell kiegészíteni a színes kis ujjnyomokkal.

 

 

 

Tavaszi sablonok ujjnyomdázáshoz

 

Ezúttal olyan oldalakat készítettem, amelyeket nyomtatás után ujjnyomdázással tudtok kiegészíteni.

Az ujjnyomdázáshoz használhattok kimondottan erre a célra készült festékeket, amelyeket általában kis tégelyekben találtok meg. Érdemes kisebb tálkákba kitenni egy-egy színből – az én ötletem erre a bonbonos doboz, amelybe pont bele tudnak egy ujjal nyúlni a gyerekek.

A festés megkezdése előtt keverhettek rózsaszín (sok fehér + cseppnyi piros), narancssárga (citromsárga + pici piros), világos- és sötétebb kék, illetve zöld árnyalatokat is. Ehhez még ne az ujjatokat használjátok, hanem ecsetet 🙂 !

 

 

A tartalom többi része a Játéktár tagok számára érhető el. A Játéktár tagságot itt tudod megvásárolni.