Még tavaly érkezett hozzám egy kedves levél, több kéréssel együtt, amely megvalósítása sajnos még azóta is váratott magára. De most egy mese a sok közül elkészült. Íme az üzenet:

Kedves Anita!

Kiválóan tudom a gyakorlatomban alkalmazni bármelyik általad kidolgozott játékot, projektet. Köszönet érte. Ám most élek a felajánlásoddal. Óvónőként leginkább   mesékhez készített képekkel, bábokkal és játékokkal gazdagítom a gyerekek foglalkozásait, tevékenységeit, szabad játékát.

Az idei évben A szállást kérő róka, A só, a Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack, a Kacor király, a Kolontos Palkó c. magyar népmeséket, Gárdonyi Géza: A kutya meg a nyúl, Zelk Zoltán: A három nyúl c. verses meséjét, a Nagytakarítás a Napnál c. szlovák népmesét és Tompa Mihály: A pitypang meséje c. alkotását dolgozzuk fel.

Ezek közül bármelyikhez készítesz képet, bábot, játékot, az bizonyosan a csoportom örömére szolgál majd.
Köszönöm. További jó munkát, kitartást, sok örömet kívánok Neked.

Nos, én a fenti mesék közül most a Kacor Királyt választottam – olvasd el a mesét, töltsd le a bábokat és játsszátok el a gyerekekkel! 🙂

A bábokat érdemes laminálni, ha szeretnéd, hogy tartósak maradjanak. A szereplők úgy tudnak megállni az asztalon, hogy papírgurigára ragaszthatod őket. A laminált bábokat ragasztópisztollyal, vagy gyurmaragasztóval tudod a papírgurigára ragasztani, vagy használhatsz kétoldalas ragasztószalagot is hozzá.

A magasabb bábokhoz, mint például a szegény asszony – hosszabb guriga szükséges, a kisebbekhez, mint például a nyuszi, elég egy kisebb darabka.

 

 

Volt egyszer egy szegény özvegyasszony, s annak egy macskája.

Ez a macska olyan kajtár, olyan falánk volt, hogy minden fazékba, minden lábasba beleütötte az orrát. A szegény asszony megelégelte a macska kajtárságát, s egyszer, mikor a macska a tejeslábast egészen kiürítette, fogta a seprűt, jól megverte, s mondta neki:

– Kitakarodj a házamból, fel is út, le is út, többet ide be ne tedd a lábadat!

No, szegény macska mehetett világgá.

Elindult nagy búsan, kiment a faluból, bódorgott erre-arra, mindenfelé, aztán egy hídhoz ért, ott leült, s dorombolt magában nagy búsan. Amint ott üldögélne, látja, hogy ott üldögél egy róka is.

 

(A híd képét egyszerűen egy papírdobozra ragasztottam, a cicát és a rókát pedig gyurmaragasztóval helyeztem rá. Előtte egy kék tüll anyag jelképezi a vizet. A hidat egyszerűen megépíthetitek akár építőkockákból is.)

Szépen odasettenkedik, s elkezd a róka farkával játszani. Megijed a róka, s visszafordul, nézi a macskát, nem tudta elgondolni, mi isten teremtése lehet, ilyen állatot még nem látott. Visszahőköl egy kicsit, de vissza a macska is, mert még ő sem látott rókát világon való életében. Mindkettő megijedt a másiktól.

No, hanem mégis a róka szólalt meg először. Kérdi a macskától nagy szepegve:

– Ki légyen az úr?

“Ahá – gondolja magában a macska -, úgy látszik, ez fél tőlem!”

Mindjárt nekibátorodott, s mondotta nagy büszkén:

– Mit, hát te nem ismersz engem? Tudd meg, hogy én Kacor király vagyok. Nincs az az állat, ki ne féljen éntőlem.

– Ejnye, ejnye – mondotta a róka -, igazán szégyellem, hogy még a híredet nem hallottam.

Egyszeriben meghítta nagy tisztelettel Kacor királyt: legyen szerencséje, látogassa meg az ő szegény házánál, lesz tyúkhús, récehús, lúdhús vacsorára s minden, ami kitelik tőle.

– Jól van – mondotta Kacor király -, hát elmegyek veled.

 

(A házikó talán ismerős 🙂, a Sün Balázs meséből van. Egy-két falevél, gyurmába szúrt ágak kicsit élővé teszik a mesélés hangulatát.)

Elmennek a róka házába, de bezzeg a róka sürgött-forgott, felvetette a konyhát, sütött mindenféle pompás pecsenyét, kínálta Kacor királyt:

– Egyék, felséged, egyék, ne éhezzék, mint otthon.

Mikor aztán az ebédnek vége volt, ágyat vetett Kacor királynak, puha ágyat, s Kacor király meghagyta, hogy csend legyen a háznál, nehogy valaki megháborítsa őt a nyugodalmában.

(Amikor Kacor király aludni megy, egyszerűen beteheted a cica bábot a ház mögé.)

Kiment a róka a háza elé, ott járt fel s alá, vigyázott, nehogy valaki bemenjen, de még a háza felé se közelítsen.

Egyszer jön arra egy nyúl, s a róka már messziről rákiáltott:

– Szaladj innét, te szerencsétlen, nem tudod, hogy nálam alszik Kacor király?! Ha fölébreszted, vége az életednek!

 

(Nyusziból  – és mindegyik állatból – készült a másik irányba forduló változat is.)

Hiszen egyéb sem kellett a nyúlnak, uccu neki, szaladott árkon-bokron által, mintha szemét vették volna ki. Amint szaladt, szembejő vele a medve, s kérdi:

– Hát te hová szaladsz, talán bizony a kopók kergetnek?

– Jaj, ne is kérdezze, medve bátyámuram. A róka koma háza előtt jöttem el, s azt mondotta róka koma, hogy szaladjak, mert Kacor király van nála szálláson, s ha felébresztem, vége az életemnek.

– Hm, hm – mondja a medve -, na hallod-e, öcsém, sok országot, világot bejártam, de Kacor királynak még a színét sem láttam, de még a hírét sem hallottam. No, csak azért is meglátogatom róka komát, hadd lám, ki az a Kacor király?

Elmegy a medve róka komához, s hát róka koma még mindig ott jár-kel a háza előtt, s amint meglátja a medvét, kiált neki:

– Jaj, lelkem, medve komám, ne jöjjön erre, mert ha Kacor királyt felébreszti, vége az életének, vége az enyimnek is.

De bezzeg megijedt a medve is, megfordult s futott keresztül az erdőn, mintha szemét vették volna, meg sem állott, míg a nyulat utol nem érte. Hát mire odaért, ott voltak a nyúl körül mindenféle állatok, szárnyasok s szárnyatlanok.

 

 

A nyúl beszélt nekik Kacor királyról, s az állatok rémüldöztek.

– Jaj, istenem, mi lesz velünk, ha Kacor király fölébred, s elindul az erdőbe!

Volt ott mindenféle állat, farkas, szarvas, őz, varjú, sas, holló, s mind szörnyen meg voltak ijedve, nem tudták, hogy mit csináljanak. Azt mondja egyszer a nyúl:

– Mondok én valamit. Álljunk össze, ahányan vagyunk, csináljunk nagy vacsorát, s hívjuk meg Kacor királyt; ha róka komához eljött vacsorára, eljön mihozzánk is.

– Biz’ az jó lesz – mondotta a varjú -, én, ha megbíztok bennem, elmegyek róka komához, s meghívom Kacor király őfelségét.

Bezzeg hogy megbízták, hogyne bízták volna, hadd menjen a varjú. Elmegy a varjú róka komához, köszönti illendőképpen, mondja, hogy mi jóban jár.

 

 

– Jól van – mondja róka koma -, mindjárt bemegyek, megnézem, hogy felébredt-e, s elémondom a kívánságotokat.

Bemegy róka koma, s hát éppen akkor dörzsöli a szemét Kacor király, nagyokat nyújtózkodik, hogy ropogtak belé a csontjai.

– No, mi hír, barátom? – kérdi Kacor király.

– Felséges királyom – mondja róka koma -, itt van egy varjú. Minden rend- s rangbéli állatok küldték ide, hogy meghívják felségedet vacsorára.

Kacor király megpödörte bajuszát, s mondta róka komának:

– Jól van, mehetsz. Mondd a varjúnak, hogy elmegyek.

Visszarepül a varjú nagy örömmel a többi állatokhoz, s jelenti Kacor király üzenetét.

Hej, uramteremtőm, egyszeriben nagy tüzet raknak az erdő közepében! A medve hozott ökörhúst, a farkas lóhúst, a sas mindenféle apró madarakat, a nyúl felcsapott szakácsnénak, forgatta a nyársat, sütötte a drága pecsenyéket; a többiek körülállották a tüzet, úgy várták Kacor király őfelségét.

 

 

Aközben Kacor király is nekikészülődött, jó hegyesre kipödörte a bajuszát, s elindult róka komával a vendégségbe. Eléjükbe jött a varjú, s úgy mutatta az utat, de a világ minden kincséért sem mert volna leszállni a földre, hanem repült egyik fa tetejéről a másikra, s úgy károgta:

– Erre! Erre!

Egyszer meglátják Kacor királyt, amint jő róka komával. Hát uramteremtőm, ahány állat ott volt, mindannyinak inába szállt a bátorsága.

– Jaj, jaj – kiabált a nyúl -, ott jő Kacor király, még felszúr a bajuszára!

– Szaladjon, ki merre tud! – kiáltott a medve, s azzal nekiiramodtak, szaladtak, ahányan voltak, annyifelé.

Hogyha azok a bolond állatok el nem szaladtak volna, az én mesém is tovább tartott volna.

A bábokat a Téli Játéktár tagjaként, vagy egy éves Játéktár tagsággal tudod letölteni.

 

Szeretnéd letölteni és használni az itt látott tartalmat? Csatlakozz hozzánk!