Oldal kiválasztása

Az egyik legalapvetőbb jelenség, amit nap, mint nap tapasztalnak a gyerekek: az időjárás. Már a reggeli öltözködéskor, aztán az oviba tartó úton és természetesen napközben is sok szó esik róla. Reggelente nagy élmény, ha gumicsizmában, esernyővel érkeznek, vagy ha éppen elcsúsztak a fagyos járdán. Délelőtt is lessük, hogy milyen az idő,  süt-e a napocska, ki tudunk-e majd menni játszani az udvarra. Egyszóval rengeteg alkalommal tapasztalhatjuk közösen a különböző időjárási elemeket. Ezt a sok-sok ismeretet segíthetnek rendszerezni, bővíteni a következő játékok is.

Mindenképpen érdemes egy megadott időintervallumban, például egy héten át rendszeresen megfigyelni az időjárást. Ehhez jó szolgálatot tehet egy hőmérő – amely segítségével a számokat is megtanulhatjuk felismerni – és az alábbi, időjárás-óra is.

 

 

Minden egyes időjárás elemet külön-külön is megtalálsz nagyobb méretben, így akár egyesével is elhelyezhetők minden nap egy jól látható helyen.

 

 

 

A napi megfigyeléseitekről beszélgessetek is, fogalmazzátok meg a tapasztalataitokat. Ezt a folyamatot kérdések feltevésével is segítheted a gyerekeknél. Például:

  • Melyik évszakban süt legmelegebben / legtöbbet a nap?
  • Mi történik, ha nagyon süt a nap? Melegünk lesz, levesszük a pulóvert, kiizzadunk, megpirulhat a bőrünk.
  • Hogyan védekezünk a hőség ellen? Napszemüveg, sapka, ivás,naptej.
  • Honnan jön az eső? A felhőkből hullik a földre.
  • Mi történik a leesett esővel? Beszivárog a földbe, felszívják a növények.
  • Mitől szárad meg eső után a föld? Ha kisüt a nap, a víz elpárolog, újra a levegőbe kerül.
  • Miért fagynak be télen a pocsolyák? Mert a hőmérséklet 0 fok alá esik.

…és így tovább.

A játékok között találtok memóriakártyákat, kakukktojás játékot, a logikai gondolkodást segítő párkereső játékot (mi tartozik össze?), illetve a pontos megfigyelést és az alakészlelést fejlesztő felhő-keresgélő oldalt is.

 

 

A játékhoz tartozó oldalakat a Játéktár tagjaként tudod letölteni.

 

A tartalom többi része a Játéktár tagok számára érhető el. A Játéktár tagságot itt tudod megvásárolni.