Oldal kiválasztása

Az érzelmek felismerése és kezelése gyakran még felnőttkorban sem könnyű feladat. Legalábbis akkor, ha nem vagyunk tudatában, hogy éppen mit is érzünk, nehezünkre esik megnevezni az adott érzelmi állapotot és fogalmunk sincs, hogyan tudnánk kezelni azt.  Mindez annak függvénye, milyen szinten is áll az érzelmi intelligenciánk.

Mivel az érzelmeink folyamatosan hatnak ránk, befolyásolják a döntéseinket, hatással vannak arra, hogy mit teszünk meg és mit nem, nagyon fontos feladatunk, hogy saját magunk is képesek legyünk az érzelmi állapotaink felismerésére, kezelésére.

Mindezt már gyermekkorban is elkezdhetjük megtanítani a gyerekeknek, persze csakis az életkoruknak megfelelően.

A Játékos hónapok augusztusi utolsó részében  találtok ezzel kapcsolatban ötleteket. Ebből a bejegyzésből pedig további játékokat tudtok letölteni.

 

Érzelem képek

 

Óvodás életkorban a gyerekek még csak ismerkednek a különböző érzelmekkel, nem mindig tudják szavakban is megfogalmazni őket.

A képekkel való játék során segíthetünk nekik beazonosítani az egyes érzelmi állapotokat.

A képeket nyomtatás után érdemes laminálni, így sokáig tudod majd használni, nem szakad el, nem piszkolódik be.

 

 

Így játszhattok vele:

 

Érzelmek megnevezése

 

Ehhez elég a képes oldalak közül az egyiket kinyomtatnod. Fordítsátok lefelé az összes képet, majd egyesével fordítsátok fel!

Próbáljátok meg leutánozni a képeken szereplő arckifejezést – ehhez akár egy kis tükröt is igénybe vehettek!

Beszélgessetek róla: vajon mi történhetett a képen szereplő kisfiúval / kislánnyal, és hogyan érezheti magát?

Vissza tudtok emlékezni olyan eseményekre, ahol hasonlóan éreztétek magatokat? Te is nyugodtan mondj példákat, mert ezzel sokat segítesz a gyermekednek!

 

Érzelmek párosítása

 

A képeken az alapvető érzelmek szerepelnek, és mindegyikből kettőt találsz. Ezek a következők: öröm, szomorúság, düh, félelem, undor, meglepődés.

Játszhattok úgy, hogy középre teszel egy képet, gyermeked feladat pedig az lesz, hogy megnevezze / utánozza az adott érzelmet, és keressen a képek közül még egy ugyanolyat!

 

Érzelmek felismerése

 

Miután megismertétek az alap-érzelmek neveit és a hozzájuk tartozó arckifejezéseket, próbáljátok ki a következő játékot:

Mesélj egy kis történetet, amelyben egy adott érzelem szerepel. Például:

“Klárinak megfájdult a torka és belázasodott. Anyukája azt mondta neki, hogy el kell menniük a doktor bácsihoz. Klárinak eszébe jutott, hogy amikor legutóbb a doktor bácsinál jártak, az egyáltalán nem tűnt kedvesnek, ráadásul egy injekciót is adott neki. – Én nem akarok menni. – mondta az anyukájának.”

Vajon mit érezhet Klári? Melyik képen érez hasonlót a kisfiú / kislány? Te is éreztél már ilyet?

A történet alapján megpróbálhatja gyermeked beazonosítani az adott érzelmet – ez nem mindig könnyű a kicsik számára – és megkeresheti a hozzá tartozó képeket.

 

Érzelem óra

 

A gyerekek számára az érzelmek felismerése és szavakba foglása egy folyamat. Amíg idáig eljutnak gyakran jól jön egy képes útmutató, amelyen egyszerűen jelezhetik, hogy is érzik éppen magukat. Erre való az érzelem-óra.

 

 

Egyszerűen csak nyomtasd ki az oldalt, vágd ki a körlapot és a mutatót, majd egy Milton kapoccsal rögzítsd a mutatót az óralap közepén! Ez egy olyan kapocs, amely amelynek két szárát a körlap hátulján szétnyithatod, így rögzül a mutató és lehet forgatni.

Ezt az érzelem órát elhelyezheted akár gyerkőcöd szobájának ajtaján is, és kialakíthattok egy szokást, amely szerint például a nap végén, lefekvéskor a mutatót ahhoz a kis archoz tekeri, ahogy éppen érzi magát. Így máris adódik a kérdés: mitől érzed most … és érezted magad a nap folyamán vidámnak / szomorúnak / ijedtnek / dühösnek ?

A közös beszélgetés segíthet a gyerekeknek feldolgozni a nehéz-, vagy éppen túláradó érzelmeket és egy megfelelő mesét találva talán nyugodtabb lesz az alvás is.

A kicsik számára négy érzelem látható az óralapon: öröm, szomorúság, félelem, düh.

A nagyobbaknak viszont (amikor már ezt a négyet jól felismerik) többféle érzelmet is mutathat az óra:

 

 

Hogy kedvetek szerint is készíthessetek érzelem- órát, egy üres sablont is találsz a letölthető oldalak között. Ebbe akár rajzolhattok is, vagy készíthettek fotókat a gyerekekről, kereshettek színes magazinokból megfelelő képeket.

 

Érzelmek – arc kirakó

 

Nekem nagyon megtetszett ez az ötlet, amit több helyen is láttam, így elkészítettem ezt az arc-kirakót, amellyel különböző érzelmi állapotokat tudnak megjeleníteni a gyerekek.

A játékhoz nyomtasd ki az arcokat és a külön oldalon található szemeket-szájakat! A szemeket és a szájakat ábrázoló kis képeket vágd ki!

Nincs más dolgotok, mint tetszés szerint különböző arckifejezéseket varázsolni a kisfiú és kislány arcára!

 

 

Amikor egy-egy arcot elkészítettetek, meséljétek is el, mit mutatnak az arcok: mi történhetett velük, mit éreznek?

 

 

 

Az oldalakat ebben az esetben is érdemes laminálni, nemcsak a hosszabb élettartam miatt, hanem azért is, mert a laminált lapon akár gyurmázással, vagy rajzolással is kiegészíthetitek az arcokat! Itt láthatsz erre egy példát.

 

 

 

Ezeket az oldalakat a Játéktár tagjaként tudod letölteni , vagy önállóan is megvásárolhatod a webshopban.

 

A tartalom többi része a Játéktár tagok számára érhető el. A Játéktár tagságot itt tudod megvásárolni.