Oldal kiválasztása

A Játékos hónapok augusztusi első témaköre “A tenger világa” volt, amelyhez kapcsolódva most egy számolgatós játékot próbálhattok ki a gyerekekkel!

A nyomtatható kis képeken sokféle tengeri élőlényt fedezhettek fel. Nézzétek meg sorban, mi mindent láttok rajta!

Miután megneveztétek őket, számoljátok is meg, hogy melyikből mennyit találtok egy-egy képen!

 

 

Ebben segítségetekre lesz egy kis táblázat, amelyben megtaláljátok az összes élőlényt, amelyek szerepelnek a képeken.

Többféle módon is jelölhetitek a mennyiségeket. Például pomponok segítségével, ahogy a fenti képen láthatod. Minden állatból annyi pompont kell elhelyezni a lapon, amennyit az adott képen látnak a gyerekek.

Pompon helyett használhattok gombokat, színes korongokat, vagy akár halacska formájú sós kekszet, amit a sikeres megoldás után meg is ehetnek a gyerekek 🙂 .

 

 

Iskolába induló gyerekek, vagy első osztályosok már számjegyekkel is játszhatnak. Ha vannak hasonló számjegyes lapocskáitok, akkor azokat is elhelyezhetitek a megfelelő képek alatt.

Ha nyomtatás után laminálod az oldalt, a számjegyeket egyszerűen filctollal is ráírhatják a gyerekek, aztán később letörölhetitek egy enyhén nedves szivaccsal.

Laminált lapra még matrica pöttyöket is ragaszthattok, amiket aztán szintén könnyen eltávolíthattok róla.

 

 

Találtok olyan képeket is, amelyeken csak halacskák szerepelnek. Ezek közül néhány jobbra, néhány pedig balra úszik.

Egy másik feladat lehet a gyerekek számára, hogy megszámolják, mennyi halacska úszik balra és mennyi jobbra. Ezt is többféleképpen jelölhetitek a nyilakkal jelzett táblán – például ugyanannyi gyurmagolyót gömbölyíthettek.

 

 

Ehhez egy kis segítség lehet, ha először a képen helyezitek el a gyurmagolyókat.

Válasszatok egy színt a balra úszó halacskáknak, és egy másikat a jobbra úszóknak. Tegyetek mindegyik halacskára egy megfelelő színű gyurmagolyót! Így már könnyebb lesz megszámolni őket!

Számolásnál amikor kimondtok egy számot, be is nyomhatjátok a gyurmagolyót, így a mozdulattal együtt kísért számlálás még jobban rögzül a gyerekekben.

 

 

A tartalom többi része a Játéktár tagok számára érhető el. A Játéktár tagságot itt tudod megvásárolni.