Hogyan készül a kenyér? Manapság már kevés kisgyermek lehet a tanúja annak, hogyan érik meg a búza a földeken és mi történik vele, miután learatták. A legjobb, legmaradandóbb tanulás pedig a tapasztalatszerzés, ezért ha csak tehetitek, érdemes olyan helyre kirándulni, ahol a gyerekeknek lehetőségük van a valóságban megnézni, milyen is a búzatábla, megfogni a kalászokat, kiszedegetni belőlük a szemeket. Kis házimalommal akár otthon is őrölhettek búzát, és az így nyert lisztből süthettek kenyeret. Mindezeket jól kiegészítik a búzáról, aratásról szóló mesék, és az alábbi ismert versike is, amelyhez képeket és feladatokat is tudtok nyomtatni.
A dal mindegyik versszakához találtok egy-egy képet, így azokat kinyomtatva, a képekkel együtt tudjátok megtanulni a dalocskát.
A part alatt, a part alatt, három varjú kaszál, három varjú kaszál.
Róka gyűjti, róka gyűjti, szúnyog kévét köti, szúnyog kévét köti.
Bolha ugrik, bolha ugrik, hányja a szekérre, hányja a szekérre.
Mén a szekér, mén a szekér, majd a malomba ér, majd a malomba ér.
A malomba, a malomba három tarka macska, három tarka macska.
Egyik szitál, másik rostál, harmadik követ vág, harmadik követ vág.
Szürke szamár vizet hoz már, tekenőbe tölti, tekenőbe tölti.
Tehén dagaszt, tehén dagaszt, kemencébe rakja, kemencébe rakja.
Medve várja, medve várja, kisült-e a cipó, kisült-e a cipó.
Tyúk a cipót csipegeti, hangya morzsát szedi, hangya morzsát szedi.
A mese képeit kinyomtatva sorba rakhatjátok a történetet, elmesélhetitek a saját szavaitokkal is, hogyan lett a búzából kenyér.
Egy másik feladatban megkereshetitek mindegyik állathoz a hozzá illő képet. Itt láthatod az egyik oldalt:
További oldalakon találsz egy vonalvezetős, egy kirakós és egy számolgatós feladatot is.
Ezeket az oldalakat a Játéktár tagjaként tudod letölteni.
A tartalom többi része a Játéktár tagok számára érhető el. A Játéktár tagságot itt tudod megvásárolni.
Nagyon klassz! Szeretnék csatlakozni,hogy letölthessem a képeket!
Kedves Ibolya, írtam emailt az információkkal kapcsolatban!
Üdv. Anita
Szeretnék csatlakozni.
Köszönöm szépen
Kedves Kitti, itt találhatók a részletek: https://jatektar.jatsszunk-egyutt.hu/ajanlat/
Üdvözlettel: Anita
Helló! Nagyon tetszenek ezek a szuper kreatív ötletek és a meséket is szuperül lehet megelevenípeni. Sokmindent hasznosítottunk már, letöltöttük, játszunk vele folyamatosan. Sokat tanul belőle mindkét gyermekem. Hasznosnak tartott az összes ötletet. Gyermekemim nagyon imádják ezeket a játékokat. Minden nap játszunk velük. Főleg, ha benti programot kell terveznünk.
Köszönjük szépen!
Kedves Andrea, köszönöm szépen! Nagyon örülök, hogy tetszenek a játékok!